Kránicz Sz. Rita cikke

KHK

Néhány hete vettem észre, hogy KHK címmel új „játék” indult az oldalon, a Könyv elhagyók klubja. Érdeklődéssel figyeltem az új szórakozás indulását, és szó mi szó, nem nagyon hittem, hogy ebből lesz valami. Aztán egyszercsak kezdtek megjelenni a bejegyzések, hogy X megtalálta Y könyvét. Hm, gondoltam, akkor ez mégiscsak működik. Szívesen kipróbáltam volna, de ragaszkodó és gyűjtő típus vagyok. Szerencsére, pont e gyűjtési láz következtében akad néhány könyvem, ami duplikátumként szerepel a könyváramban, így hamar találtam egyet, amiről úgy döntöttem, hogy a köz javára fordítom. Felcímkéztem, majd izgatottan azt tervezgettem, hogy hol is hagyjam el. Először arra gondoltam, hogy a buszon felejtem. Igen ám, de sokan voltak rajta, és folyton azt éreztem, hogy figyelnek, nem mertem letenni, nehogy valaki figyelmeztessen, hogy elhagytam a könyvemet. Mert hát persze hiába ez a cél, nem olyan egyszerű egy könyvet elhagyni. Legalábbis tudatosan nem. A buszon tehát nem sikerült. Sebaj, gondoltam, majd a metrón. Na most a metrón sem volt jobb a helyzet, sőt, ha jobban belegondolok, ott méginkább szem előtt éreztem magam, így ezt az ötletet is elvetettem. Az utcán nem tudom sehová lerakni. A munkahelyemen nem akarom elhagyni. Jó, majd ebédkor, amikor átmegyek a menzára. Emígy morfondíroztam, miközben az aluljárón át a munkahelyem felé közelítettem. Hideg volt, így az utcára lépvén fejembe húztam a sapkámat és épp a kesztyűmbe bújtattam volna a hideg elől a kezemet, mikoris azt vettem észre, hogy csak az egyik kesztyűm van meg. Kerestem a zsebemben, néztem a táskámban, semmi. Épp bosszankodni kezdtem, ugyanis nagyon szeretem ezt a kesztyűt, nem mintha valami extra lenne, csak egy egyszerű fekete kötött kesztyű, fekete szőrrel a csuklómon, pont olyan, mint a kabátom gallérján. Ekkor egy kaján vigyor suhant át az arcomon. Megvilágosodtam. Hát igen. Ha végülis nem is a tervek szerint, de valahogy mégiscsak sikerült csatlakoznom a KHK-hoz. Igaz, nem egy könyvet, hanem egy kesztyűt vesztettem el. Mindenféle para és görcs nélkül. Hát igen, valahogy így kellett volna a könyvvel is, egyszerűen, lazán… Mondanom sem kell, a könyvvel azóta sem próbálkoztam. Viszont kérem, hogy ha valaki megtalálja a kesztyűmet (az eset a Batthyány térnél történt), akkor szóljon…